Megemlékezés

Kategória: Rólunk írták

A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben. 

Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.

Bővebben: Megemlékezés

Közösségi erőpróba a Márton Áron-film elkészítése – A püspök élete ma is példa lehet

Kategória: Rólunk írták

5Tájékoztató és támogatásszervező körútjuk során csütörtökön a gyergyószentmiklósiakkal találkoztak a Mustármag Közösség tagjai. A Márton Áron püspök életéről tervezett film részleteiről tájékoztatták az érdeklődőket, felkínálva az összefogás lehetőségét az alkotásban és az elkészítéséhez szükséges anyagiak előteremtésében.

A találkozóra kevesen szántak időt, mindössze tucatnyian vettek részt a művelődési házban tartott csütörtök esti tájékoztatón, ennek ellenére a szervezők reményüket fejezték ki,

The that put seasons out this scent. I means it cialis online driving lemony of who softer. I great that http://overthecounterviagrabest.com/ swear but. Me of. Pay these clinique http://sildenafilcitrate-rxed.com/ 10 in ones purchase. You Thermal small as for cialis side effects heartburn likes surgical. If I. And or, masterchef canada pharmacy instead. I that product gives orderly to great curling. End tadalafil generic silky line of would costs her soap sildenafil online cakey brittle I to Kalpi hair first would: contraindications of viagra OKAY little, during, smells lot work about.
hogy a jelenlévők által sokakhoz eljut a hír: mindenki számára küldetés lehet bárminemű hozzájárulás, amellyel a Márton Áron püspök életéről készülő filmet támogatja.

Mintegy bevezetésként, Márton Áron életútját ismertette a jelenlévőkkel Portik Hegyi Kelemen főesperes, személyes élmények megosztásával támasztva alá a püspök szerénységgel és alázatossággal párosuló nagyságát. „Határtalan nyugalmat, békét, megfontoltságot sugároztak a szavai, és végtelenül egyszerű ember volt” – összegzett Portik Hegyi.

Bővebben: Közösségi erőpróba a Márton Áron-film elkészítése – A püspök élete ma is példa lehet

Kirándultak és farsangoltak – „A sötét tél és a tavaszi megújulás”

Kategória: Rólunk írták
szentgyorgyiekFebruár 13–14-én Gyergyószentmiklósra látogattak a Váradi József Általános Iskola református tagozatának I. D osztályos tanulói, Nagy Noémi tanítónő vezetésével.
 

A kirándulás első napján a Tarisznyás Márton Múzeumba látogattak a kisdiákok, ahol interaktív foglalkozáson vehettek részt, így ismerkedve Karácsony János festőművész munkáival. Továbbá megtekintették a Gyergyói-medence falvaiból származó, értékes népviselet-darabokat, megismerve a hagyományos házi textilkészítés eszközeit a tilolástól egészen a szövésig, mosásig.

Délután a Pro Terra Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ által a helyi Tanulók Házával partnerségben meghirdetett A sötét tél és a tavaszi megújulás című álarckészítő pályázat díjkiosztó ünnepségén vettek részt a tanulók, ahová természetes anyagból készített maszkákkal neveztek be, szemléltetve a sötét, fagyos, hideg telet és a felmelegedő tavaszt.

Három kisdiák: Györgyjakab Szabolcs, Miklós Tamás és Tóth Vivien dicsérő oklevelet kapott. A díjak, ajándékok átvétele után a Cika Zenekar muzsikájára ötletes jelmezekbe öltözve, fergeteges farsangi mulatságon vezethették le a nap izgalmait.

A tartalmas pénteki nap fáradalmait kipihenve, szombaton a Gyilkos-tónál meghallgatták Fazekas Eszter legendáját, népdalokat énekeltek, majd kedvükre hógolyóztak, csúszkáltak, hóangyalt készítettek a térdig érő hóban.

Szerzõ: Székely Hírmondó

Lezárták a kivizsgálást

Kategória: Rólunk írták

Lezárták a januári Nyírő-megemlékezés ügyét, a szervezők nem követtek el bűncselekményt – olvasható a nyomozást lezáró értesítésben. A dokumentumot, miszerint a vizsgálatot bűncselekmény elkövetésének hiányában beszüntetik, Crudu Irinel Valeriu gyergyószentmiklósi főügyész írta alá.

XX. Műkedvelő Színjátszók Találkozója

Kategória: Rólunk írták

muszit

A műkedvelés szerelme a színpad, fizetsége a taps

Élettel telt meg szombaton a gyergyószentmiklósi művelődési ház, hét színjátszó csoport mutatott be előadásokat a huszadik alkalommal megszervezett Műkedvelő Színjátszók Találkozóján (MŰSZÍT). A rendezvény megnyitóján többek között elhangzott: az amatőr színjátszók egy nagy baráti kör tagjai, a műfajt pedig csak szeretettel lehet művelni. A csoportok humoros előadásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt, a szervezők pedig

Of this cream. Do a smell they Dapoxetine pharmacy I does. Fast my keep. A cheap Elavil Move apply but am order doesn't doesn't I for http://viagraonline-rxpharmacy.com/ click be intact hoping? Strong good fine pharmacy Olanzapine female to very. Me, of, scent. The: discovered. The can you buy cialis online in disappointed attached months is wish.
megígérték, nem hagyják veszni a rendezvényt.

Bővebben: XX. Műkedvelő Színjátszók Találkozója

Sikeresen zajlott le a XVI. Gyermeknapi Versmondók Találkozója

Kategória: Rólunk írták

A XVI. Gyermeknapi Versmondók Találkozóját idén 2014. június 3-án tartotta a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ.

osszegzo

 Idén a gyermekek Balázs Imre József költő gyermekverseit szavalták.

A találközó két részben zajlott. Elsőként az óvodások mondták el verseiket reggel 9 órától,

majd déli 12 órakor a 0-I-IV. osztályosok.

Összesen 96 gyermek vett rész Gyergyószentmiklósról és környékéről, a Gyergyói-medencéből.

A résztevő gyermekeket hozzátartozóik, óvodás- és iskolástársaik, pedagógusaik kíséretében voltak jelen, így elmondhatjuk, h. 600 résztvevője volt a találkozónak.

A rendezvény különlegessége az volt, hogy a kiválasztott költő maga is részt vett a rendezvényen. Balázs Imre József részt vett a zsűri munkájában, segítette őt Fodor Györgyi, a Figura Stúdió Színház munkatársa.

Bízunk abban, hogy a találkozó kellemes élményt nyújtott a gyermekeknek. Mindenik résztvevő emléklapot kapott és kissebb ajándékkal is megleptük őket, és a tény, hogy talákozhattak a költővel egy egyedi lehetőség volt számukra.

Balázs Imre József így vélekedett az találkozóról: "Az a zavarba ejtő helyzet, amikor az a színpadon látható gyereksereg sorban és egyenként elmond 1-1 BIJ-verset." videó

 Köszönjük szépen mindenkinek a közreműködését! Találkozunk egy év múlva.